A kávé és az alkohol fogyasztás

Mindannyian ismerjük a mítoszt, miszerint a kávé kijózanít bennünket alkoholfogyasztás után. Viszont mivel jól tudjuk, hogy a kávénak is komoly hatása van a szervezetünkre, mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy milyen következményekhez vezethet az alkohollal való együttes fogyasztása.

Itt a nyár, végre lehetőségünk van kiülni elfogyasztani egy hideg frissítőt, lazítani a barátokkal és ehhez a programhoz gyakran alkohol is társulhat. (Természetesen, a felelős alkoholfogyasztásra hívjuk fel a figyelmet!) Több kutatás is foglalkozik a témával, ami a kávé és az alkohol fogyasztás hatásait vizsgálja, ezeket gyűjtöttük most csokorba.

A kávé tényleg kijózanít?

Megcáfolhatatlan, hogy a kávé csökkenti a fáradságot, a benne lévő koffeinnek köszönhetően. Mindazonáltal veszélyes helyzetbe sodorhatja az embert, ha alkohol mellett kávét fogyaszt, azzal az elvárt hatással, hogy kijózanítja, ugyanis ez a mítosz hamis! A kávé fogyasztás alkohol mellett azt az érzetet kelti, hogy nem vagyunk annyira ittas állapotban, mint valójában, ezért ez kifejezetten veszélyes! Azt gondolhatjuk, hogy urai vagyunk a helyzetnek, és sokkal nagyobb a kontrollunk, mint valójában.

Tudományos bizonyítékok egerekkel

Tudományos kísérlet során, rágcsálókon tesztelték a kávé és alkohol fogyasztásának hatásait. Prof. Thomas Gould kutató a következő vizsgálatot végezte el: fiatal felnőtt egereket vizsgált, az egyik csoportnak alkoholt és koffeint adott még a másiknak alkoholt és sóoldatot. A tudós és csapata a viselkedést három aspektusból vizsgálta.

  1. Hogyan reagálnak az alanyok a fény és hang jelenségekre aggodalom és félelem szempontjából.
  2. Felmérték, hogy mennyire feledkeznek meg a környezetükről,
  3. Milyen a mozgáskoordinációjuk.

A kutatás eredményei igazolták, hogy az alkoholfogyasztás növelte a mozgékonyságot és csökkentett az aggodalom érzést azokban az egerekben, akik alkoholt és koffeint kaptak. Ezen alanyok egyáltalán nem mutattak félelmet az erős fényre, illetve a zavaró hangok hallatán. Ellentétben azon rágcsálókkal, akik alkohol mellett csak sóoldatot kaptak. Ők a lehető legmesszebbre próbálták elkerülni az éles fényeket és zavaró hangokat. A kutatás összességében azt bizonyította, hogy ha alkoholt és koffeint fogyasztunk, az alkohol miatti félelemérzetünk csökkenését vagy teljes mértékben megszűnését a kávé csak felerősíti és a fenyegetettség érzetünk veszélyhelyzetben is csökken.

Az alkohol okozta betegségek és a kávéfogyasztás

Nézzünk egy másik kutatást, ami szintén a kávé és az alkohol fogyasztását vizsgálja, de egy másik szempontból. Itt már még komolyabb vizekre evezünk Prof. Dr. Szalai Csabával. A Professzor Úr kaliforniai kutatók eredményeit publikálta. A kutatásban 1 250 000 ember adatait elemezték annak érdekében, hogy kiderítsék, hogy rendszeres alkoholfogyasztók szervezetére a kávéivás milyen hatással van. Sajnos tény, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás egyik legsúlyosabb eredménye a májcirrózis, vagyis májzsugor lehet. A helyzet nagyon komoly, Magyarországon évente 8000 ember hal meg májcirrózisban. A vizsgálatban a kutatók azt keresték, hogy a kávé vajon védelmet nyújt-e a májcirrózis ellen. Az eredményekből kiderült, hogy az egyforma mennyiségű alkoholt fogyasztók esetében minden egyes csésze kávé 22%-kal csökkentette az alkohol által kiváltott májzsugor károsodásának az esélyét. A legtöbb kávét fogyasztóknak 80%-kal kevesebb esélyük lett a betegség kialakulására.

Kutatás szempontjából érdekes volt, hogy a teaivás nem mutatott ki hasonló védelmet, vagyis feltételezik, hogy nem a koffein biztosítja a pajzsot a máj számára, hanem valami más, ami a kávéban megtalálható. Természetesen a májkárosodás és minden alkohollal kapcsolatos betegség elkerülése érdekében ne, vagy minimális mennyiségben fogyasszunk alkoholt – hívták fel a figyelmet a kutatók is!

Vízhiány a szervezetben!

Az alkoholfogyasztás esetében szintén fontos megemlíteni az alkoholfogyasztás és a vízhiány kapcsolatát, ugyanis ahogy korábban is írtuk, a kávé is dehidratál. Az alkohol fogyasztás esetében a vízhiány és a kiszáradás komoly veszélyt jelenthet a szervezetre el. A jól ismert macskajaj nem más, mint az a szervezet komoly dehidratációja, mely hosszútávon az agysejtek elhalásához vezethet.

Az alkoholizmus is hasonlóképpen alakul ki. Az alkohol által kiváltott dehidratációs állapot eredményeképpen a szervezet stressz hormonokat termel többek között függőséget okozó endorfinokat. Amikor valaki már rendszeresen fogyaszt alkoholt, tehát napi rendszerességgel hónapokon vagy éveken keresztül a dehidratáció olyan mértékben lesz jelen állandóan a szervezetben, hogy az endorfintermelés függőséget eredményező állapotot vált ki, amely alkoholizmushoz vezet. A hidratáció és a vízfogyasztás tehát az alkoholfogyasztás mellett nagyon fontos szempont.